MakerMom

Golyópálya – a kezdetek

Volt nekem egy másik blogom, de nevet váltottam, és nem került minden át ide. Erre a sorsra jutott a két golyópályáról szóló bejegyzés is. Azóta eltelt két év és elkészült a legújabb verzió, amit az előző posztban mutattam be. Álljanak itt az előzmények úgy, ahogy két éve megírtam:  “Nem tudom, hogy a kislányok miként vannak… Tovább »

Szekrény festés Szutyejevvel

Kaptunk két furnérozott szekrényt. Igaz, nem fa, de meglehetősen masszívak, így festésre érdemesnek találtattak. A gyerekek szobájában szekrények terén teljes volt a káosz: háromféle, szedett-vedett, rossz beosztású. Most sem 100%-os a helyzet, de mivel remélhetőleg még idén kikötöznek ebből a kb 8 m2-es szobácskából, rövid távon kielégít. Először szétszereltem a szerényeket, a kisebbiknek a lábazatát is leszedtem,… Tovább »

Egyedi póló sorozatgyártása

Ahol cserkészkedem, az őrsök egymást ajándékozták meg karácsonykor. Mi a Sárgarigókat húztuk, a legnagyobb létszámú őrsöt. Arra jutottunk, hogy őrsi pólót készítünk nekik, ehhez én készítettem a stencileket. Letöltöttem egy fotót, kinyomtattam és átrajzoltam az ablakon azokat a volna, amiket használni szerettem volna. Ezeket azután a egy játékos régi doboz “ablakéra” vittem fel alkoholos filccel… Tovább »

Őszi kép gyerekekkel – Esőprogram

Ősszel egyre gyakrabban kell benti programot kitalálni a gyerekeknek. Itt egy ötlet őszre. Jó, ha előre előkészítitek a gyerkőc(ök) korának megfelelően az alapot és a hozzávalót (nekem nem sikerült, volt is káosz rendesen). Hozzávalók: vágólap, stencilnek való (az enyém egy játék dobozának “ablaka”), színes papír, papírvágó, alkoholos filc, olló, szivacsecset, barna tempera, ragasztó, lyukasztók, 2… Tovább »

Autópálya – labirintus

Amikor az ember lánya be van zárva a gyerekekkel a házba, mint kánikula, esőzés vagy egyéb szélsőséges időjárás idején, jól jön néhány 10-15 perc alatt elkészíthető játékújdonság. A gyerekek érthetetlen módon egy egész halom játék mellett is képesek közölni, hogy nincs mivel játszani, ami persze annyit tesz, nincs semmi új, mindennek rég lejárt a 3… Tovább »

Postaláda, azaz cső

A postaládánk kicsi ahhoz, hogy az újságok egészen beleférjenek, ezért amikor esik az eső nem csak azok áznak el, hanem a levelekre is rávezetik a vizet. Másrészt a nagyobb folyóiratok (mint a Forbs) csak tuszkolással férnek bele, ami sem a ládának, sem az újságnak nem tesz jót. Kellett hát egy kényelmes cső, ami a kihordónak… Tovább »

Színátmenetes tűkörkeret és gyerekfogas

A Védő néniknek készített fogasnak van egy nagytestvére nálunk az előszobában. Ugyan azzal a technikával készült: fenyőlécre akril festékkel elkészítettem a hátteret, majd a hobbiboltos fafigurákat is lefestettem és faragasztóval rögzítettem, a fogasokat pedig felcsavaroztam. Ez az 1.0-ás verzió – fiús anyuka lévén – járműves, de azért néhány állatkát is rátettem 🙂 (Szegény csiga azóta… Tovább »

DIY LEGO Ninjago Arany ninja farsangi jelmez

Elkészült a Középső áhított jelmeze is. Ismét adott volta a feladat: Arany Ninját kellett alkotnom. Talán mondanom sem kell, hogy sokkal többet bajlódtam vele, mit az Állati küldetéses Kris jelmezzel. De megérte, azt hiszem:)   Hozzávalók: sárga hosszú ujjú nadrág és felső sárga, zöld és sötétsárga/világosbarna filc anyag sárga sztreccses és zöld vászon anyag fekete,… Tovább »

Minion befőttes üvegből

A mi gyerekeink sem maradhatnak ki a minion-lázból! Számtalan ötlet kering a világhálón, hogyan csempésszük be otthonainkba – akár saját kezűleg – ezeket a vicces, cuki kis lényeket. Megmutatom, nálunk mi a helyzet minion-téren. Befőttes üveg alapra dolgoztam. 7 db különböző méretű üveget választottam, amiket először sárga pólóanyaggal vontam be. Varrógéppel hamar készen lettek a… Tovább »

Téli függő villám-dekor

Az őszi függő mintájára télit is készítettem. A hobby boltban vettem hópelyheket. Meg nem mondom, milyen anyagból vannak, leginkább a hungarocellhez hasonlít. Sajnos könnyen törik – a legkisebben egyet alaposan szétmorzsolt…., de csinos:) A középsők alá egy Pentart akrillal bronzra festett falap csengettyűt is kötöttem.... Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!