Semmi kétség, itt a tavasz! 😀
Ilyenkor pedig -, akinek kertes háza van – felkötheti a gatyáját… Odakint rengeteg a tennivaló: gereblyézés, metszés, gazolás és fűnyírás – hogy csak a legnagyobb falatokat említsem. És az ember lánya ilyenkor rádöbben, hogy bizony a komposztáló befogadóképessége már a negatív tartományba tendál. Nem volt mit tenni, orvosolni kellett a problémát. Szerencsére az építkezésből még van bőven hulladék faanyagunk. Sajnos azonban a minősége már nem a legjobb, az idő vasfoga bizony látszik rajta. Így aztán a festéssel nem bíbelődtem, majd ha egyszer friss, ropogós, illatos anya kerül a kezeim közé, erre sajnáltam volna rákenni. Minden esetre a célnak megfelel, és mivel nem nagyon van szem előtt, ezért – engem – nem zavar, hogy natúr marad.
Először 3 raklapot szögeltem össze – előfúrtam, hogy kevesebbet kelljen kalapálni. Ez kb. 5 percig tartott.
És jött a bonyodalom, mert nem akartam fixen lezárni az elejét, hogy majd ha kifelé szedjük a friss, illatos, pajoros, mestelencsigás földet, ne kelljen szétbontani, feszegetni, hanem egyszerűen nyitható legyen. Két két bramac lécből sínt készítettem a két oldalra, ezek közt futnak a bontott, méretre vágott lambéria lécek, és felül is összekötöttem, hogy ne nyomja szét majd, mai bele fog kerülni.
Már csak a háttérből kukucskáló gallyakat kell beleaprítanom.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: